Menü

Hírek, akciók, aktualitások

Gyökércsomagolt rózsatő kínálatunk:

Vissza
Gyökércsomagolt rózsatő kínálatunk:

Gyökércsomagolt rózsatövek széles választékát kínáljuk!

A rózsákról

Már évszázadok óta a kertek legfőbb ékei a rózsák. Ennek semmi sem jobb bizonyítéka, mint hogy már időszámításunk előtt 2000-ben ültették Kínában kertekbe ezt a díszes cserjét. A nemesítése is igen korán elindult, így ma már világszerte több, mint 30 000 rózsafajta létezik, és aligha akad kert, amelyben ne találnánk legalább egyet ebből a kedvelt dísznövényből. Mégis sok kérdést felvet a rózsa ültetése, gondozása. Milyen helyen fognak a rózsák a legszebben, legegészségesebben fejlődni? Hogyan ültessünk szakszerűen? Hogyan gondozzuk rózsáinkat ültetés után?
Persze a jó fényviszonyok és talaj mellett figyelmet kell fordítanunk arra is, hogy különböző rózsa típusokkal különböző hatást érhetünk el a kertünkben. Az eltérő felhasználási célokhoz más-más rózsaféle áll rendelkezésünkre. Hogy csak a legkézenfekvőbbet említsük, falak, kerítések befuttatására, takarására a kúszó, futó rózsák a megfelelőek. Talajtakaró rózsákkal viszont a talajon fedhetünk el nagyobb felületeket. De ezek mellett még léteznek teahibridek, angol rózsák, törpe rózsák, hogy csak néhányat soroljunk fel. Például balkonládába, kőedénybe való nevelésre sem mindegyik rózsa alkalmas. 

Ültetés, gondozás
Ültetés előtt jól nedvesítsük meg a gyökeret, vagy a gyökérrel átszőtt földlabdát. Talaj előkészítés után ássunk 40 x 40 cm-es gödröt. Szabadgyökerű rózsa esetében kicsit vágjuk vissza a gyökérvégeket, az esetleg sérült részeket ép részig metsszük vissza. Konténeres növénynél ujjunkkal szabadítsuk ki egy picit a gyökérrel átszőtt földlabdából a gyökereket, hogy könnyebben utat találjanak a szabadföldbe beültetés után.
A növényt úgy helyezzük el a gödörben, hogy az oltás helye háromujjnyira a föld alatt, védve legyen. Szabadgyökeres növénynél a főgyökereknek megtörés nélkül el kell férniük a gödörben. Konténeres rózsatő esetén a földlabdának nyomorgatás, tömörítés nélkül kell beleférnie a gödörbe. Töltsük fel a gödröt úgy, hogy a gyökér körüli üregek is megteljenek földdel. Óvatosan tömörítsük a földet a gödörben. Öntözzünk. Képezzünk tányért (mélyedést) a rózsatő körül, majd újból többször öntözzük meg.
Őszi ültetés esetén kb. 15 cm magasan töltsünk földet a tő köré, amelyet a tavaszi fagyok után eltávolítunk.
Ültetést követő első évben figyeljünk a növény öntözésére. Inkább ritkábban, de áztatóan öntözzünk, viszont kerüljük a pangó vizet (ha rossz vízelvezetésű talajba ültetünk rózsát a gödör aljába helyezzünk el kavicsos drénréteget, ami segíti a felesleges víz elszivárgását a gyökértől). Az első év után elég hosszabb, száraz időjárás esetén öntözni, mivel a rózsa elég mélyen gyökerezik.
A rózsák szeretik a nyitott levegős talajt, ezért érdemes időről időre fellazítani a földet körülötte. Vigyázzunk, hogy a növényt ne sértsük meg.
Távolítsuk el a földből esetleg előtörő vadhajtásokat, amelyek az oltás helye alól fejlődnek. Szabadítsuk ki a földből a tövet a hajtásnál és a lehető legközelebb a törzshöz metsszük ki a vadhajtást.
A rózsa típusának megfelelően metsszük meg a növényt tavasszal. Rendszeresen vágjuk le az elnyílt virágokat a növényről, ezzel újabb virágzásra sarkaljuk.
Figyeljük a növényt! Ha betegségre, kártevőkre utaló jelet látunk permetezzünk megfelelő növényvédő szerrel.
Helyi klímától és a rózsa fajta egyéni fagyérzékenységétől függően védjük a növényeket a fagytól. Általánosságban elmondható, hogy a fiatalabb töveknek nagyobb szükségük van a védelemre, mint az idősebbeknek. November végén, december elején töltsük fel kb. 20 cm magasan a rózsa tövét földdel. Plusz védelmet jelent, ha  fenyőágakkal takarjuk a rózsát. A törzses rózsa fagyérzékenyebb, ezért a koronáját és benne az oltás helyét csomagoljuk be légáteresztő anyaggal. Soha ne csomagoljuk a rózsák koronáját műanyag fóliába.

 

Fajtáink:

Teahibridek: Bel Ange, Doris Tysterman, Virgo, Queen of Bermuda, Kronenburg, Double Perfume, Peace, Mr. Lincoln, 

Futó: Parade, Swan Lake, Don Juan, Golden Showers

Polyantha: Karneval, Red Delight, Golden Perfume, Tom-Tom, Golden Delight

Floribunda: Queen of England,

1.300,-Ft/db