Menü

Hírek

Már 20. alkalommal a nemzetközi porondon

Vissza
Már 20. alkalommal a nemzetközi porondon

 

2019. január 22. és 25 – e között újból megrendezésre került Németországban, az egyik legismertebb kertészeti kiállítás az IPM Essen.

 

Több, a kertészeti szakmában már nagy elismerést szerzett országgal együtt hazánk is képviseltette magát egy 175 m2 – es kiállítói standdal. Ezt a lehetőséget kihasználva, az Alsótekeresi Faiskola Kft. ebben az évben már huszadik alkalommal vett részt ezen a neves eseményen.

 

Más magyar résztvevőkhöz hasonlóan 22,5 m2 – es területen mutattuk be növényeinket ( Carpinus, Ginkgo, Parrotia, Taxus, stb… ), melyek jól reprezentálták az európai minőséget, illetve megfelelően illeszkedtek a piac diktálta keresletbe. 

 

A korábbi éveknek megfelelően számos kertész nagyhatalom felvonultatta termékeinek legjavát. Például Németországból nagyméretű fákat, fenyőket és kiváló rózsafajtákat láthattunk, míg a hollandok a megszokott konténeres növények mellett, cellás és cserepes szaporítóanyagaikat reklámozták.

Az olasz kiállítók lomblevelű örökzöldekkel, fenyőfélékkel, virágzó cserjékkel tavaszi hangulatot varázsoltak a télbe.

 

Nagy örömünkre szolgált, hogy sok partnerünkkel sikerült találkozni, és a kapcsolatainkat tovább tudtuk bővíteni.  A kiállított növények változatossága és minősége, valamint a magyar stand hangulatos megjelenése miatt az érdeklődőkben sem volt hiány.

 

Bízunk benne, hogy sikerült új üzletfelekre találni Európa szerte.

Elégedettek lehetünk a megszerzett tapasztalatokkal, információkkal, ezért 2020. januárjában újra találkozhatnak Essenben az Alsótekeresi Faiskola Kft.vel kiállítóként.