Menü

Hírek, akciók, aktualitások

MAKERT Kiváló Árudák lettünk!

Vissza
MAKERT Kiváló Árudák lettünk!

Sokadik alkalommal mérettettük meg magunkat és nyertük el a Kiváló Áruda Díjat.

Kollektívánk nevében ezúton szeretnénk gratulálni a többi díjazott árudának is! 

Makert Egyesület elnöke Boross Dávid a díjak átadása előtt úgy fogalmazott, határozott célkitűzésük a szakami együttműködés ösztönzése, hogy könnyítsék a termelők, illetve a kertészeti háttéripari cégek által zömében az országhatáron belül előállított termékek piacra jutását. Ez a azért is fontos, mert a kertészeti árudák a végpontjai ezeknek a termékeknek, ott kerülnek a szakmai kezekből a végfelhasználókhoz. Ha ezeknek a kiskereskedelmi egységeknek a színvonala emelkedni tud, és jól tudnak működni, akkor a termékeknek lesz mindig piacuk, ez pedig hosszú távon az egész szakma jólétét és jövőjét biztosítja. Arra is kitért, hogy a zsűri összetett pontrendszerben értékeli az árudákat, amelyneksorán főleg szakmai szempontokat vesznek figyelembe, úgymint a növények egészségi állapota, választéka, a szortiment összetettsége, illetve azokat a vásárlók, fogyasztók által értékelhető szempontokat is nézik, hogy például miként lehet parkolni, mennyire tiszta az üzlet, van-e mosdóhelyiség stb.. A díj célja, hogy a teljes szakma versenyképességét javítsa. Az elismerő oklevél mellett minden díjazott kapott zászlót és egy jeltáblát, amelyek jelzik a fogyasztóknak, hogy kiváló árudáról van szó. (Kertészet és szőlészet 2023. szeptember 13. 72. évfolyam)

Az Alsótekeresi Faiskola Árudája majd’ 100 éve működő faiskolai üzem mintaboltja. Egyike vagyunk azoknak, akik az örökzöldek, cserjék, sorfák, parkfák, gyümölcsfák legszélesebb választékát kínálják az évszaknak megfelelően szabadgyökerű, földlabdás, illetve egész évben kapható és ültethető konténeres minőségben. Gyümölcsfáinkra, rózsáinkra az idősebb generáció még nosztalgiával emlékezik. A teljesség érdekében a kínálatot a legjobb hazai kertészetek évelőivel, fűszer- és balkonnövényeivel, valamint mediterrán növényekkel egészítjük ki. A növényújdonságok mellett saját szelekcióink is folyamatosan elérhetők.

A komfortos vásárlás érdekében tágas parkoló és játszótér is fogadja a vevőket.

Kertészetünkben kellemes sétát tehet, ahol a 4000 négyzetméteres eladótér mellett bemutatókertet tartunk fenn, hogy ötleteket kínáljunk a kertészkedőknek. Szakképzett személyzetünk segít a növények kiválasztásában, tanácsot ad az ültetéshez, növényápoláshoz. Vásárlóink megtalálnak mindent, ami a növényültetéshez és ápoláshoz szükséges. Szakkönyvek, szerszámok, ültetőedények, földkeverékek, növényvédőszerek, műtrágyák széles választékát kínáljuk.

Üzletünk a Kiváló Áruda címmel évről évre büszkélkedhet.